x

az ám, a tegnap este úgy megaszalt, hogy olyan határtalan sivatag szájjal ébredtem, aminek szikkadtságát a Kunság is megirigyelné, de még a Góbi is, és olyan bábokat láttam, olyan délieket, amit ilyen magyar potyaleső már csak egy jó pénzér befizetett szafarin láthat, vagy ha besorol a francia idegenlégióba aztán deportálják a sivár értelem homokbuckái közé az afgánokhoz vagy irakba, sok csöves megjárta már a légiót, ezt mesélik ; és ahogy hajnalban fetrengtem matracamon, úgy álmomban egyszeriben megjelent egy csordulásig tele víz pohár; de nem ám akármilyen, koka-kólás, fél literes, és ott ékeskedett a fejem mellett, és egyszeriben pattant is a fény szemeimbe hogy gurigázzak balomra. úgy festettem mint az újévi malac fest, amelyiknek kilopta az almát valami vegetáriánus a pofájából, de legalábbis valami gyümölcs kedvelő; és mit ad isten, krisztussal máriával meg az egész testamentumokkal együtt egy tátongó pohárral konccintanának látomásom egészségére, de átlátok ám azon az üveg tölcséren, de legalábbis bele szagolok, és mert annak a vegyszeres ízű arós alma italnak a bűze csiklandoz vissza amit még elalvás előtt szipolyoztam gyomromba, hála ennek a fejlődésért dicsért világunknak, de főleg az élelmiszeriparnak, meg a lustaságomnak, szédülök is vissza az egyenlítőre. és még háromszor ébredek ugyanebben a hitben,hogy jártam kint annál az oázis csapnál a fürdőben, töltöttem, csak épp elfelejtettem lehörpinteni és itt kinálgatja magát mellettem, bezony, és ahogy negyedszerre pislogtam arra a szemtelen korsóra menten kútra szaladtam vele, sőt szaladok is amig el nem törik, és ez ám a megvilágosodás kedves élő krisztusok és buddhák, mert a képzelet aztán tudja mi az a játék, és olyan szivesen játszadozik, mint a cirmosok bontogatják a gomolyagokat, vagy mint a Nap fénye világít az égnek eresztett ballonokra, és az ember máris egy paranormális jelenségben találja magát és ráparáz paradoxon az ufónauta invázióra

na de ennek az ügyefogyatlan haverjai, azok ám az oltári figurák, az a félnótás káin ezeket is feláldozta volna irgalmas urunknak, sőt fel is áldozta. ezek olyan pojácaságra tettek szert egymás közt minduntalan tréfálkozásuk, cinizálásuk, gúnyolódásuk és intimításuk közben, hogy olyan kacagás vagy rivás tör rám, hogy egyszeriben a fejemen pörgök, másszoriban meg görcsbe áll minden porcikám és úgy vergődök, mint a vergődő halak vergődnek, és ennek a háromnak van egy titkos gitt egylete, mint a Nemecsekéknél, de hogy mit rágnak, gittet, rágógumit, vagy a körmeiket? _ fasz tudja.
ott van az a szellem gyerek, az úgy hagy ott csapot-papot, mint a ki kivánkozó bélszél hadja el játszi könnyeden ánuszának rózsáját, így lett becenevén púz, vagy becsesebb nevén puki. ott az a másik figura, az elme, az aztán annyit agyal, meg tanul meg próbál tanítani mint valami proféta, így lett becenevén próféta, vagy becsesebb nevén kis buddha. a harmadik, a szív kölyök, annak annyi érzése van, és annyira beléjük feledkezik, és annyira mérgező némelyik, hogy becenevén toxikuskirály, vagy egyszerübben toxikus.
ezek a szarkeverők aztán fogtak egy sok lépcsős, sok szintes, sok szobás házat, fogták minden emlékemet és álmomat és fogták az egész világ múltját és jövőjét és beletöltötték ebbe a felhőkarcolóba, aztán fogtak engem is és bezártak mindennek sürüjébe, én meg csak pislogtam és izzadtam, ahogy egy éjszaka alatt veri ki zsíroscsepjeit egy tányérkán felejtett trapista darabka, és váltam egy pillanat alatt fantommá. hát mondom, ha már ilyen kelepcébe kerültem, ami ráadásul be is van kamerázva, ahol a falaknak fülei meg szemei nőtek és minden bizonnyal még a vécé csészének is, mi lenne kellemesebb kényszercselekvés, ha már a bugyogómba nem tettem meg, keresek egy slozit.

földszint/3. kopp.kopp.kopp.. semmi. berontok. ajtó mellett ajtó, ajtó mögött budi, rotty. ühhüm, kamilla illatú papír, az emberiség talán leg ellent mondani akaróbb találmánya. csend van, sipolós féle, üres a kecó vagy mi? hopplá, hamutál ugy látszik itt is szokás, ezt már szeretem, rágyujtok, na legalább a légkondicionáló berendezés beindult, hozzá teszem nem is árt; ezek a zöldalma falak úgy kábítanak, mintha bedobtam volna egy levél nyugtatót; ami azt illeti annyira kényelmes ez az ülőke, nem is ülőke ez, hanem rendesen egy fotel, még karfája is van, igazán megadják a módját az itt lakozók, de hol vannak most? annyira megijjedtek a monológomtól, hogy kiszaladtak az ablakon vagy mi? nézzük csak, mit rejt ez a polcocska: tamponok,super size, hümm, zsebkedő, légfrissítő.. hát beszarok a karfa oldalán zseb: glamour, playboy zabhegyező, börleszk - itt valaki nagyon humoros, azér remélem nem valami neandervölgyi nyit rám ajtót. hehe. igazis. basszameg, fel kéne tápászkodnom a trónról. takarítási faktor tízből tíz, nem is rossz tiltakozásul. mint illelmes vendég kopogok megint. kopp.kopp.kopp.. semmi.semmi.semmi. mi van alszanak vagy mi? ajtó mögött cipős szekrény. cipős szekrény mögött konyha. konyha mellett jókora hálószoba. jókora hálószobán ablak. ablakon reluxa. homály. homályban szanaszét zsebkendő csimbókok, füzetek, üvegek, tányérok, összegyűrt ágy. összegyűrt ágyban senki. sehol senki. visszapörgetem magam a ház előterébe, nyitom a kaput. zárva. az isten bassza meg zárva. rohanok vissza a háromba az ablakhoz. nyitom.. és olyan zamatos tavaszi levegő bódítja léghörgőcskéimet, és retinámon olyan kedvesen vetül a városi forgatag arcai, kocsijai, és tömbjei és minden apró mozzanatuk, mint ahogy fátyolra vetített film leng a lágy szellőben, és ahogy lépek, úgy fon körbe mint özvegy hálója áldozatát, mint ahogy testemet szövik be az idegek, és kábultan huppanok vissza filmmel áztatott palástomban a padlóra, és úgy vergődök, minta a vergődő halacskák vergődnek.
a gitt egylet olyan hevesen reagál, hogy a képernyőt összefröcsköli transzformált örömük könnyezése és nyáladzása, és az összepöttyözött monitoron úgy cikázik a fény, mint a briliánsokon cikázik, és olyan romantikus vallomás ez számomra, mint amilyet a szerelmes szerelmes párok vallanak egymásnak, és amíg ebben a kristálygömbben vergődök, eszembe jut kiskorom egy bolond szórakozása, amit valami szovjet időket idéző filmből szedhettem. mikor haza értem az oskolából , mint másod vagy harmad osztályos nebuló, az egész lakást bekameráztam meg bepoloskáztam, de legalaposabban a szobámat, merhogy arctalan ügynökök ragasztják

figyelmüket az egész családra, aztán idővel rájöttem hogy csak engem figyelnek ezek az árgus szemek, aztán rájöttem hogy nem is arctalan ügynökök, hanem aki csak akaródzik, az bámul, és innentől annyira titokzatosan viselkedtem, hogy már saját magam előtt is titkolóztam, és mikor szembe találkoztam a lencsék mögül kémlelődő emberkékkel akár az utcán vagy a suliban vagy akárhol, hát rögtön rám tört a frász, és kényszeremben halllgattam, és rájöttem hogy összesúgnak a hátam mögött, de még két fekete golyóbisom előtt is, és rögtön rájöttem hogy mindenki összeesküdött, és ellenem, és innentől úgy hagytam el ezt a játékot, mint a tornazsákomat felejtettem annyiszor a buszokon.
és ahogy felgyüröm szemem héjait, az a tornazsák ott kacsingat vagy egy karnyujtásnyira sokkolt testemtől. az ablak bukóra hagyva, a reluxa félhomályosan. feltápászkodom, falnak roggyanok. a matracon két bizsergő béna test árasztja magából kéjmézes illlatukat, a falak omlósak, úgy hevernek ott az elmúlást számon tartó idő szerint már vagy órák hossza, hogy az velük együtt megbénult; csak szemeznek, fogják egymás kezét és szemeznek, és nem hogy látják a kézzel aligha fogható örökkévalóságot és határtalanságot, és nem hogy belevetik magukat, hanem ők maguk azok.
kicikcakkozok a konyhába, nem vesznek észre, fantom vagyok, ha akarnék befekhetnék közéjük, de erre nincs szükségem, inkább helyre állítom a fehér-fekete egyensúlyt a jó öreg cigi-kávé kombinációval, ami egyesek szerint roppant egészségtelen és a halálba vezet, még megint egyesek szerint roppant felemelő érzés, és mire visszacsatolom figyelmem a meztelenekre, az a két lény már elhagyta ezt a szobát, és valami más univerzumban léteznek, a sajátjukban. olyan pillanatok ezek mikor a minden, amit orrunk pihepuhaságával, fülünk botjával, szemünk fényével meg a piros tenyerünkkel érzékelünk, egyszeriben a semmivé válik, és az az üresség ami bennünk tátong, egyszeriben a minden lesz. csordulásig televíz.